2016. dec 30.

Újévi szokások- jól jöhet!

írta: NagyMariann
Újévi szokások- jól jöhet!

Minden népcsoportnak vannak újévi szokásaik, babonáik, amelyek manapság is igen divatosak. Van, aki megfogadja, van aki nem, de érdemes elolvasni, mert vannak benne érdekes részek- sosem lehet tudni. 

 

 

new-years-day-1838254_640.jpg

  • Az újévi erős fények és zajok távol tartanak mindenféle rosszat.
  • Szilveszter éjjelén pontban éjfélkor az összes ajtót ki kell tárni, hogy az óév kimehessen. Ugyanis ha nem távozik, az újév nem tud bejönni.Amit az újév napján cselekszik az ember, az hatással lesz egész évre, így tartózkodjunk például a vitáktól, veszekedésektől. Aki korán kel, egész évben friss lesz, aki gyengének, betegnek érzi magát, az egész évben ilyen lesz.
  • Újévkor disznót kell enni, hogy kitúrja a szerencsét, szárnyast semmiképp, mert azok elkaparják.
  • Étkezésnél részesítsük előnyben a szemes terményeket (lencse, rizs, köles), mert a sok apró mag pénzbőséget jelent az elkövetkezendő évben.
  • Újév napján az üres zsebek, szekrények vagy polcok látványa a következő évre szegénységet vetítenek előre, ezért a kamrát, zsebeket meg kell tölteni, a pénztárcákat tele kell rakni pénzzel, hogy az év során ez legyen a jellemző.
  • Az újévet nem jó tartozással, adóssággal kezdeni, ezeket még az újév előtt ki kell egyenlíteni.
  • Újév napján ne adjunk ki semmit a házból, mert ha ezt tesszük, sok kiadásunk lesz egész évben.
  • Fontos az első újévi látogató. Ha ekkor rosszkedvű vendég érkezik, abban az évben sok bánat éri a ház népét.  Szerencsés, ha az első látogató férfi.
  • Akitől ezen a napon csókot kapunk, az egész évben szeretni fog bennünket.

 

Babonák a nagyvilágból: 

  • Pontban 12 órakor 12 korsó sört kell meginni, hogy az új évben szerencsések legyünk. (Svájc)
  • Amint az újév elkezdődik, minden órát fel kell húzni a házban. (Görögország)
  • Éjfélkor 12 szőlőszemet kell megenni, és újév napján új, piros alsó és felsőruhát kell viselni, a megunt, régi dolgokat egyszerűen ki kell tenni az ablakon, és a pénztárcába lencsét kell tenni. (Olaszország)
  • Az ünnepi asztalterítő alá pénzt kell tenni. (Szlovákia)
  • Balszerencsét jelent, ha az új naptárt előre kiakasztjuk, vagy írnak előre írunk a jövő évi határidőnaplóba. (Anglia)
  • A szilveszteri álmunk beteljesedik, ha elalvás előtt rózsafüzért vagy megszentelt tárgyat teszünk a párna alá. (Bajorország)
  • A bejárat felé szalmaköteget kell feszíteni, hogy távolt tartsuk a rossz szellemeket, és újévkor egy jót kell nevetni, hogy jól induljanak a dolgok. (Japán)
  • Az újévi kívánságokat 12 papírdarabra kell felírni, és amikor elkezdi ütni az óra az éjfélt, gyújtsuk meg a papírdarabokat. Az teljesül, ami a 11. ütésnél még nem égett el. (Fehéroroszország)
  • Támasszunk lapátokat, gereblyéket és rostákat a házfalhoz, hogy védelmet nyerjünk a gonosztól. (Korea)
  • Ajánlott imádkozni az ősökért, vadászni és halászni. De nem ajánlatos boldogságért imádkozni, házasságot kötni, kerülendők a ház körüli javítások és építkezés elkezdése. Aki újév napján söpör, az kisöpri a házból a szerencséjét. (Kína)

     

Nos, én ezek közül elég sok pontot beszoktam tartani, nehogy ezen múljon az egész éves boldogságom, gazdagságom, egészségem! 

 

Mindenkinek kívánok bort, búzát, békességet, egészséget, boldogságot, sikert a 2017-es évre! 

B. Ú. É. K. !

(forrás: alon.hu)

 **********************************************************************************************************

Márkás, használt gyerekruhák= www.katicasbolt.hu

Szólj hozzá

szilveszter újév környezet ünnepelünk katicásbolt