2018. júl 09.

Játszóházi körkép 2. állomás

írta: NagyMariann
Játszóházi körkép 2. állomás

Regimama Nyíregyháza

Folytatódik a Nagy Játszóházi körkép sorozat!

Megígértem a csemetének, hogy egyik este elmegyünk játszóházba, így menjünk olyan helyre, ahol még nem voltunk. 

Ezúttal Nyíregyházán jártunk a Regimama Játszóházában.

Ismerőseink közül sokan dicsérték, ezért magas elvárással indultunk el. 

Könnyedén megtaláltuk az épületet, nem kellett az utcán parkolni, a játszóháznak saját parkolója van az udvarban.

Egy tégla építésű társasház első emeletén található, a Nyír Pláza mögött. Meglepődtem, mert eddig nem találkoztam olyan játszóházzal, amely első emeleten van. Ugyan, milyen lehet az? Első emeleten? 

Na jó, nézzük meg, ha már beígértem. Megérkeztünk, beléptünk az ajtón.

Kellemes légkör fogadott, egy szimpatikus hölgy invitált beljebb bennünket. Köszönés és cipőlevétel után kézen fogva vezette körbe a játszóházon a kisfiam. Mindent megmutatott neki, mi hol található.

 

Én is körbenéztem. Viszonylag nagyobb előtér játékokkal, szivacsmatracokkal, kényelmes kanapéval, babzsák fotellal és játékokkal a legkisebbeknek is. A közepén egy asztal székekkel, ahol a gyerekek építkezhetnek kedvükre. Beljebb lépve 2 szintes labirintus, csúszdákkal, labdatengerrel, belső focipályával, box zsákokkal és rengeteg ügyességi elemmel.

Még beljebb haladva kinyílt a tér, körbe sok-sok játékkal. Lányoknak rengeteg baba és hozzájuk tartozó felszerelések: ruhák, cumisüvegek, babakocsik. Konyhafalak felszereléssel, működő konyhai kisgépekkel. 

Fiúknak tengernyi autó, garázs különféle méretben és tematikával, robotok. Akár jelmezbe is beöltözhetnek a gyerekek, több méretben lányoknak és fiúknak is található ruha. 

Születésnapi rendezvényeket animátorok segítségével tartanak, játékos feladatokkal, kincskereséssel és igény szerint akár limuzinos utazással is a városban. 

Enni és inni is lehet, hiszen a földszinten ott a Regimama étterme, ahol a kávén kívül bőséges étel választékból rendelhetünk. Külön pelenkázó és szoptatós fotel is van igény szerint. A wifi villámgyors, egyszerűen lehet csatlakozni. 

Összességében kellemesen csalódtunk, hiszen egy tágas, tiszta, igényes és tökéletesen felszerelt családi játszóházban tölthettünk el egy órát. A kisfiam nagyon élvezte a játékot, alig tudtam hazacsalogatni. Szerintem ha tehette volna egész nap maradt volna.

A héten még ellátogatunk! 

És most lássuk a pontokat (5 pont a maximum adható): 

Megközelíthetőség:  5 pont
Parkolás:  5 pont
Tisztaság: 5 pont
Személyzet: 5 pont
Büfé: 5 pont
Mosdók tisztasága: 5 pont
Babasarok: 5 pont
Szoptatós szoba: 5 pont
Pelenkázó: 5 pont
Árak: 5 pont
Wifi: 5 pont
Összesen: 55 pont

 

A játszóház elérhetősége: http://regimama.hu/oldal/2/jatszohaz

 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Katicásbolt Használt gyerekruha üzlet és webáruház

Szólj hozzá

gyerekruha játszóház használtruha gyermekdivat kreatív sarok gyerekkelvagyok gyerekes oldal színes oldal katicásbolt egészséges oldal