2016. már 13.

Tojásos történet...

írta: NagyMariann
Tojásos történet...

... avagy nem egyforma, mint két tojás!

 

A napokban vásároltam az egyik multi bevásárló hiper-szuper marketben egy doboz tojást.

Egyik reggel bundáskenyeret készítettem belőle. A régebbi tojásból az utolsót használtam el, az újból kettőt.

Amikor feltörtem a tojásokat, majdnem elájultam.

20160308_102957_1.jpg

 

A sárga tojás magyar volt, kb 39 Ft/db. Utólag néztem, hogy az olcsó 35 Ft-os tojás lengyel importból érkezett.

Elnéztem, benéztem. Legközelebb megnézem  tojást, csak magyart fogok venni.

Honnan tudom, melyik magyar?

A bélyegzőből, amit minden tojásra kötelező rányomni. Most már ezek alapján vásárolok majd. Ha nem is fogom bebiflázni az alábbi információkat, azt megnézem, hogy HU legyen rajta. 

"A tojások csak látszólag egyformák. Van, amelyiket olyan tyúk tojt, amelynek egész életében csupán egy A4-es lapnyi hely jut, egészen az olyan szárnyasokig, akik természetes körülmények között élnek. A csomagolás és a tojás jelölését a 74/2003 (VII. 1) FVM rendelet valamint a 557/2007/EK rendelet szabályozza. A tojáson lévő számok sok mindent elárulnak. Lássuk, mit is!

Az első számjegy az alkalmazott állattartási technológia kódja:

0 – biotojás, ökológiai tartásból;
1 – szabadtartás, kifutós tartási rendszerből;
2 – alternatív vagy mélyalmos tartási mód;
3 – ketreces tartásmód

Utána következik a származási ország betűkódja, ami a magyar tojás esetében “HU”.

Ezután az állattartó telep azonosítója, ahol az első két szám a megye vagy a főváros kódja:

01 – Baranya
02 – Bács-Kiskun
03 – Békés
04 – Borsod-Abaúj-Zemplén
05 – Csongrád
06 – Fejér
07 – Győr-Moson-Sopron
08 – Hajdú-Bihar
09 – Heves
10 – Komárom-Esztergom
11 – Nógrád
12 – Pest
13 – Somogy
14 – Szabolcs-Szatmár-Bereg
15 – Jász-Nagykun-Szolnok
16 – Tolna
17 – Vas
18 – Veszprém
19 – Zala
20 – Budapest

Ezt követi az állategészségügyi kerület sorszáma, a tojótyúk jelölése “T”, az állattartó telepkétjegyű sorszáma, és a legvégén általában perjellel elválasztva az istálló száma.

Vásárlás előtt érdemes kinyitni a dobozt, és megnézni a tojás kódját is, ugyanis hiába derül ki a dobozról, hogy Magyarországon csomagolták, a tojás még származhat külföldről.

A piacon történő értékesítéskor legfeljebb 50 db tojótyúkig a termelőnek nem kell jelölnie a tojást, de az értékesítés helyén fel kell tüntetni a termelő gazdaságának nevét és címét. Ilyen módon hetente legfeljebb 360 db tojást szabad értékesíteni, ennél nagyobb mennyiség esetén a tojást jelölni kell. Ebben az esetben legfeljebb emberismereti képességünkre hagyatkozhatunk, ha ki akarjuk deríteni, hogy a kofa milyen tartásmódból származó tojást árul. (forrás:diverziti.hu) "

Szólj hozzá

tojás tojás jelölése magyar tojás színes oldal