2016. júl 24.

A rák ellensége: fekete szeder

írta: NagyMariann
A rák ellensége: fekete szeder

Ha naponta megeszel egy marék fekete szedret, már tettél valamit az egészségedért! Már tettél valamit a rák ellen!

20160723_113017.jpg

 

Mi is a szeder?

Népies neve: kékbogyó, seregélyszeder. A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozik, erdőszélek, árokpartok, ligetek, legelők gyakori, tüskés, évelő cserjéje. Hamvas termésének íze kellemes. Igazi értékét a színanyag tartalma adja, mely által felveheti a harcot a szív védelmében, a cukorbetegség ellen és a rákmegelőzés terén. Idősödési folyamatok ellen is hat, valamint a bőrünk és szemünk védelmét is szolgálják.  A szeder az egyik legrégebbi gyógynövény. Maradványait svájci cölöpépítményekben találták meg, az ott lakók étlapjának rendszeres szereplője volt a szeder. Már Hippokratész korában, i. e. 400-ban említik jótékony hatását, az 1500-as években állatok fekélyeinek kezelésére alkalmazták, valamint felismerték fogínyvédő hatását.

 

A feketeszeder beltartalma és jótékony hatása

A szeder gazdag vitamin- (C, B1, B6) és ásványi anyagforrás (kalcium, kálium, foszfor, magnézium, vas, mangán, cink). Dúskál az antioxidáns flavonoidokban. Nem csak küllemében, de tápanyagtartalmában is hasonlít a málnához, de növényi rost- és pektintartalma nagyobb. Tény, hogy a feketeszeder a nyár egyik legegészségesebb bogyós gyümölcse. Magas vitamin- és ásványianyag-tartalmának, valamint antioxidáns hatásának hála valóságos „ínyencgyógyszer”: képes megkötni a káros szabadgyököket, ezért rákmegelőző hatása is ismeretes, egyes kutatások még a szívbetegségek megelőzésében betöltött szerepét, valamint bőröregedés-gátló hatását is kimutatták.  A szervezetünkben naponta keletkező rákkeltő szabad gyököket a fekete színanyag, a fenolos vegyületek, a flavonoidok és az antocianidok képesek megkötni, ezáltal védő hatást gyakorolnak szervezetünkre. Sokan a C-vitamin tartalma miatt fogyasztják a téli időszakban az almát, a citrusgyümölcsöket. De a szeder antioxidáns tartalma még ezeket is túlszárnyalja! Segíthet tehát megvédeni a szervezetet a rákos gyökképződéssel szemben, amely idősebbeknél a védelmi rendszer meggyengülése miatt, illetve a gyökök mennyiségének a növekedése miatt előrehaladottabb. A gyümölcsben lévő csersav is hatásos ebből a szempontból.Baktériumölő tulajdonsága lehetővé teszi, hogy bármilyen súlyos a húgyutak betegsége, hosszabb, rövidebb idő alatt sikerül meggyógyulnia a betegnek. Megakadályozza a testben a húgykősav lerakódását és gyógyítja a köszvényt. Vérnyomáscsökkentő és vérszaporító. Ösztrogént tartalmaz, a fitoösztrogénnek rákmegelőző hatása van, valamint azok számára nyújthat gyógyulást, akiknek a szervezete nem tudja befogadni a szintetikus hormonokat, amelyekhez gyógyszer útján jutnak. A fekete szeder levele galluszsav- és ellágasav típusú csersavakat, flavonoidokat és gyümölcssavakat tartalmaz, gyógynövény alapanyag. A leveléből készült tea izzasztó hatású, hasmenés ellen, salaktalanítónak és vizelethajtóként alkalmazzák.  Főzete gyulladásgátló öblögető, használják szájnyálkahártya- és fogínygyulladás kezelésére, valamint aranyér elleni ülőfürdőhöz.

20160723_113101.jpg

 

Hol található meg a szeder?

 A szeder fajok nagyon elterjedtek. Megtalálhatók Európán kívül Észak-Afrikában, É-Amerikában, Ázsia Európához közeli területein. Több, mint 100 európai faja létezik. A szeder nagyon hasonló a málnához. Több méter hosszú indákat hajt. Az Egyesült Államokban nemesítették tüskétlen változatát, azóta többet termelnek belőle a könnyebb szállíthatósága, ellenállósága miatt. 

Hogyan érdemes fogyasztani a fekete szedret?

mixed-berries-1470226_640.jpg

A jól megmosott gyümölcsöt frissen fogyasszuk, vagy fagyasztva tároljuk, és vegyük elő télen, remek immunerősítő! De ha nem jutunk hozzá friss gyümölcshöz, akkor vásároljunk 40 fok alatt szárított, cukorszegényített préselt gyümölcshús és mag őrleményeket, amelyek tartalmazzák az értékes antioxidánsokat és színanyagokat hordoznak.

A gyümölcs koncentrált levéből való napi 1-2 pohár elfogyasztása elősegíti a daganatos beteg gyógyulását. Lekvárt és szörpöt is készíthetsz belőle. A hozzáadott cukrokkal még így is kevésbé lesznek károsak, mintha mindenféle mesterséges anyaggal teli szörpöt vásárolsz valamelyik boltban. Ha kedved van, szederlevest is készíthetsz. Felteszed főni egy kevés vízben a gyümölcsöt, csak annyiban, hogy éppen ellepje. Cukorral, citrommal, fahéjjal ízesíted. A tűzről levéve leturmixolod és szűrőn átszűröd. A tejszínt egy kevés pudingporral kikevered, majd állandó keverés mellett a levesbe adagolod. Egy picit forralsz rajta és tejszínhabbal tálalod. 

Forrás: http://egeszsegsuli.hu/fekete-szeder/

 

A lottóötös nem lenne elég a gyerekruhára? Érdekel, hogyan tudsz spórolni? Kattints! 

 

 

Szólj hozzá

egészség védelem színes oldal egészséges oldal