2016. máj 20.

Vigyázzunk ruháinkra, avagy a textilkresz

írta: NagyMariann
Vigyázzunk ruháinkra, avagy a textilkresz

Kresz? Már a ruha mosást is tanulni kell? Igen! 

textilkresz_kep.jpg

Édesanyámtól tanultam, hogy a szennyest szín szerint válogatva kell mosni. De hogy az anyagát is figyelni kell, arra nem gondoltam. Nem igazán figyeltem a kis cetlikre, amelyeket az új ruhába varrnak bele- kivéve a márkajelzést és az árat. Egyszerűen kivágtam őket, mert „minek bele ennyi cetli”.  Aztán történt egy-két baleset az új ruhákkal és lassan rájöttem, hogy fontos információt hordoznak ezek a kis címkék. Főleg azért, mert a kedvenc darabjaimat szerettem volna tovább hordani, mint az első mosás.

Most, hogy ruhákkal foglalkozom, még jobban meg kell néznem ezeket a tájékoztató címkéket.

 

textilkreszkelme.jpgAz 5 kezelési jelkép

 

 

Szerintem sokan vannak közöttünk, akik nem tudják, mit jelentenek a körök, háromszögek és mosóteknők.

A hatályos magyar jogszabályok* és fogyasztóvédelmi törvény szerint minden Magyarországon kereskedelmi forgalomba hozott textilnek tartalmaznia kell az anyagára vonatkozó használati utasítást. A mind az 5 kezelési jelképet tartalmazó címkét, valamint konfekcionált termék esetén a méretjelzést maradandóan kell a termékhez rögzíteni.

Nos, most segítek a jelek értelmezésében. Íme a nagy táblázat, amelyben minden, de tényleg minden megtalálható.

 
NAGY TEXTILKRESZ TÁBLÁZAT (katt )

 

*„ A textíliák nyersanyag összetételének megadásáról szóló 5/1998. (I. 16.) IKIM rendelet 14.§-a, és az ez alapján alkalmazandó, érvényes MSZ ISO 3758 szabvány, továbbá a 2005. szeptember 1-től hatályos MSZ EN ISO 3758:2005 szabvány, melynek címe: „Textíliák. Jelképekkel megadott kezelési útmutató”. A használati kezelési útmutatóról és a minőség tanúsításáról szóló 2/1984. (III.10.) BkM együttes rendelet.” (forrás: topclean.hu)

(kép forrása: pumpkin-paradise.com)

 

www.katicasbolt.hu

Márkás, minőségi, használt gyerekruhák webáruháza

 

Szólj hozzá

környezet védelem katicásbolt ruhás oldal